Mesteri programok a szociológia, antropológia, közgazdaságtan, politikatudomány és bármilyen más szak végzősei számára

A szociológia és antropológia szakos diákoknak  szánt – de bármilyen szak végzőseinek is nyitott, és a Sapientia-végzőseinek is ajánlott - mesteri programok  célja elmélyíteni azt a tudást, amit már alapképzésben megszerezett a diák, nyitni a tudományos kutatás felé, illetve számos szaktudás konkrét tevékenységekben való alkalmazását is célozzák.

Az egyetemen a különböző mesteri programokra szeptember első felében szervezik a beiratkozást, illetve szeptember közepén lesznek a különböző felvételi vizsgák. A konkrét időpontokat hamarosan ezen az oldalon lehet megtudni.

Akik négy évvel végeztek mind a még működő egy éves,  mind pedig a két éves mesterikre is beiratkozhatnak. Akik három évvel végeztek, csak a kétéves mesterikre jelentkezhetnek.

Egy diák bármilyen szakot végzett, beirakozhat egy másik szak mesterijére is.  A mesterizés jó lehetőség arra, hogy  valaki árnyaltabbá, teljesebbé tegye tanulmányait azáltal, hogy az alapképzéséhez képest egy többé-kevésbé rokon szakon tanul tovább.

A mesterin is kredit-rendszer működik, a szabályok hasonlóak az alapképzés szabályaihoz. Kisebb a heti óraszám, több az egyéni tanulásra szánt idő. A legtöbb mesteri programon a negyedik szemesztert az egyéni és tutoriális tevénkenységekre tartják fenn. Ösztöndíj, bentlakás és egyéb  juttatások tekintetében a mesteris hallgatóknak azonos jogai vannak az alapképzésbeli diákokéval.


© Copyright: BBTE Szociológia, 2008. Webdesign: http://www.voidart.ro/