Mesteri képzés


Mesteri képzés

Településfejlesztés, Humánerőforrás menedzsment és szervezetek szociológiája mesterképzések

Felvételi tudnivalók 2017

A felvételi eljárás menete a magyar (és más EU-s) állampolgárok részére

A mesteri programok célja elmélyíteni az alapképzésben elsajátított tudást, nyitni a tudományos kutatás felé, illetve a szaktudás konkrét tevékenységekben való alkalmazását is célozzák. 

Mesteri programjaink mindenki számára nyitottak, akik – szakiránytól függetlenül –  bármely EU-s országból származó alapképzős (BA) oklevéllel rendelkeznek.

A kolozsvári BBTE és a Budapesti Corvinus Egyetem közös megállapodása értelmében a mesteri programjainkban a 2014-2015-ös tanévtől kezdődően mindkét egyetemről diplomát lehet szerezni, a tantárgyak nagy részét csak az egyik egyetemen kell teljesíteni.

A mesteri képzés szabályai hasonlóak az alapképzéséhez. Kisebb a heti óraszám, több az egyéni tanulásra szánt idő. A legtöbb mesteri programon a negyedik szemesztert nagyobbrészt az egyéni és tutoriális tevékenységekre tartják fenn. Ösztöndíj, bentlakás és egyéb juttatások tekintetében a mesteris hallgatóknak azonos jogai vannak az alapképzésbeli diákokéval. A mesteri képzés órarendje munkával vagy más elfogaltsággal (pl. gyermeknevelés) is összeegyeztethető. További részletekért látogasd meg e honlap Egyetem menűpontját. ott a Mesteri képzés cím alatt olvashatók részletesebb információk.

FELVÉTELI TUDNIVALÓK 2017

A júliusi felvételi keretében a mesteri programokon meghirdetett helyek száma: 17 tandíjmentes hely

Az felvételi keretében a szeptemberi pótfelvételin a mesteri programokon meghirdetett helyek száma:

Helyek száma (júliusi szakasz) * Államilag támogatott helyek**   Fizetéses helyek
Településfejlesztésben alkalmazott szociológia 7+3**   30
Humánerőforrás menedzsment és szervezetek szociológiája 7+3**   30

*A júliusi felvételin a jelentkezők mind a Humán erőforrás menedzsment és szervezetek szociológiája mesteri programot, mind pedig   a Településfejlesztésben alkalmazott szociológia mesteri programot választhatják. Amennyiben nem telnek be a helyek mindkét programon, az a program indul, amelyet elsőként többen választották.

**A leosztott helyek száma még bővíthető, amennyiben tújelentkezés lesz.

Szeptemberi (őszi) felvételi szakasz

Helyek száma * Államilag támogatott helyek**   Fizetéses helyek
Településfejlesztésben alkalmazott szociológia 1 (+3)**   30
Humánerőforrás menedzsment és szervezetek szociológiája
**A leosztott helyek száma még bővíthető, amennyiben tújelentkezés lesz (erre utal a +3 hely). Októberben mindkét mesteri szak indulni fog.
2 (+3)**  30

Mesteri felvételi/beiratkozási időpontok, 2017

 FÁZISOK:   IDŐPONTOK
Beiratkozás   július 17-22
Jelentkezések értékelése   július 23-24
Eredményhirdetés   július 25
A hely visszaigazolása / Confirmarea locului obținut (telefonon vagy személyesen), tandíjasoknak az első részlet kifizetése   július 25-27

Az őszi felvételi forduló fázisai:

 FÁZISOK:  
Beiratkozás szeptember 6 – 9
Jelentkezések értékelése szeptember 11-12
Eredményhirdetés szeptember 12
A hely visszaigazolása / Confirmarea locului obținut (telefonon vagy személyesen), tandíjasoknak az első részlet kifizetése szeptember 12-14

A felvételi során a személyes megjelenés nem szükséges.

A MESTERI FELVÉTELIHEZ SZÜKSÉGES IRATOK

A felvételi dosszié (dosar plic) az alábbi iratokat kell tartalmazza:

Szakmai önéletrajz / Curriculum Vitae

Érettségi diploma / Diploma de bacalaureat (tandíjmentes helyekre az eredeti példány, költségtérítéses helyekre hitelesített másolat szükséges);

Egyetemi diploma (a 2016-ban végzetteknek az ezt helyettesítő igazolás) / Diploma de licenţă (sau adeverinţă de licenţă pentru absolvenţii din 2016) és a leckekönyv (foaia matricolă). Mindkét oklevél esetében a tandíjmentes helyekre az eredeti példány, költségtérítéses helyekre hitelesített másolatok szükségesek.

Nyelvvizsga bizonylat / Certificat de competenţă lingvistică (a kiállítástól számolva max 2 éves) – fénymásolat

A születési bizonyítvány közjegyzőnél hitelesített másolata /Certificatul de naştere – copie legalizată;

Személyi igazolvány egyszerű fénymásolata/ Copie după cartea de identitate

Orvosi igazolás a családorvostól / Adeverinţă medicală tip (în original); cu menţiunea: apt pentru facultate

2 fénykép / Două fotografii color tip buletin de identitate;

Kutatási terv (vagy a szakdolgozat 5-10 oldalas összefoglalója) / Proiectul de cercetare sau sinteza lucrării de licenţăsub formă tipărită şi în format electronic (max. 10 pagini).

Felvételi díj kifizetéséről számla (helyszínen befizethető) / Chitanţa cu taxa de admitere : 130 RON

A felvételi eljárás menete a magyar (és más EU-s) állampolgárok részére

A felvételinek a külföldi EU állampolgárok esetében két fázisa van: előiratkozás és a felvételi eljárás. A felvételi személyes megjelenést Kolozsváron nem igényel.

 

I. Előiratkozási időszak a felvételihez: 2016. Július 7-ig (második fázisban, ha maradnak helyek, július 25-augusztus 15 között), Budapesten a BCE, C épület 404-es irodájában (előzetes bejelentkezéssel: Geambașu Rékánál (<Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) vagy Kolozsváron a BBTE Szociológia és Szociális Munkásképző Kar titkárságán (bejelentkezés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Az előiratkozáshoz szükséges dokumentumok: 

  1. kitöltött típuskérés (csatolva)
  2. az érettségi oklevél + a középiskolai bizonyítvány közjegyző által hitelesített másolata és színes fénymásolata
  3. az alapképzés (BA) diploma + a melléklet (jegyekkel) közjegyző által hitelesített másolata és színes fénymásolata (lehetőleg angol nyelven is)
  4. a személyi igazolvány és lakcímkártya egyszerű fénymásolata
  5. elismertetés-eljárási díjak (2x3500 forint, vagy az ennek megfelelő 2x 50 lej) + oklevél fordítások román nyelvre és a hitelesítés díja (kedvezményesen 13000 Ft vagy 180 lej)

II. A felvételi eljárás: Budapesten 2017 július 13.-ig  vagy Kolozsváron július 17-22 között. (Második fázisban, ha maradnak helyek, július 22 - augusztus 17. között, a visszaosztott helyek függvényében)

 

A felvételi eljáráshoz (és a beiratkozáshoz) második szakaszban szükséges további dokumentumok:

  1. szakmai önéletrajz / Curriculum Vitae
  2. nyelvvizsga bizonylat/igazolás – fénymásolat
  3. születési bizonyítvány – közjegyzőnél hitelesített másolat
  4. személyi igazolvány és lakcímkártya – fénymásolat
  5. orvosi igazolás családi orvostól, a következő megjegyzéssel: egészséges egyetemi továbbtanulásra
  6. 2 igazolvány-fénykép
  7. kutatási terv (vagy a szakdolgozat 5-10 oldalas összefoglalója) 
  8. felvételi díj kifizetése: 130 RON vagy 9500 Ft.

A dokumentumok előzetes egyeztetéssel (<Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) leadhatók Budapesten, vagy szemlyesen Kolozsváron a BBTE Szociológia és Szociális Munkásképző Kar titkárságán.

A mesteri programokról további információk megtekinthetők ITT

felveteli plakat 2017

Egyetemi hírek

AZ ELSEVIER World University Rankings szerint 2015-16-ban a térségünkből nemzetközi viszonylatban a kolozsvári BBTE a legjobb pozícióban levő egyetem a budapesti Semmelweis Egyetemmel együtt. Mindketten az 501-600. helyen találhatók. A többi nagy egyetem a 601-800 helyen követik őket. Ezt a listát a California Institute of Technology vezeti.

Korábban a Bukaresti Egyetem 684. helyezést ért el, míg a Babeș-Bolyai Tudományegyetem a 709. egy tudományos publikációk alapján összeállított listán. A Bukaresti Műszaki Egyetem az 594. helyezést érte el. A listát egyébként az amerikai Harvard vezette.

A 2000 egyetemet tartalmazó listán további romániai egyetemek is találhatóak, a listát itt lehet böngészni.

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram keretében alap-, mesteri- és doktori képzésben résztvevő nappali tagozatos hallgatók számára kínál teljes szemeszteres részképzéseket. Jelentkezési határidő: 2017....
Read more...
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem az egyetemi világrangsor 401–500. helyén szerepel a World Universities Ranking–Times Higher Education/WUR–THE legfrissebb brit egyetemi osztályozás alapján, amelyet 2017. november 8-án, szerdán hoztak nyilvánosságra a WUR–THE Konferencia...
Read more...

Keress bennünket a Facebookon!

Elérhetőség

titkarsagTitkárság

1989 Dec. 21 u., 128 sz.

400604 Kolozsvár

Tel:  +40-264.42.46.74

        +40-264.41.99.58

Fax: +40-264.42.46.74

Tanulmányi épület

Plugarilor utca, 34 szám

400604 Kolozsvár

Térkép